Istenem, láttam!
Virág hulla fáradt volt ezért ma csak aludni akart. Reggel
szokásosan futottam a parkban, majd haza
jöttem és letusoltam. Nem tudtam mit kezdeni magammal ezért felhívtam Dettit
hogy csináljunk valamilyen programot. Szerencsére Detti ráért ezért úgy döntöttünk
hogy egy óra múlva találkozunk a közeli plázában.
Gyorsan magamra kaptam valami egyszerű ruhát és elindultam a plázába. Még volt pár percem addig beszereztem egy fagyit és vártam Dettire. Éppen megettem a fagyikám amikor megérkezett Detti, megöleltük egymást és mentünk vásárolgatni. Sok ruha üzletben jártunk szinte mindenhol vettünk valamit. Éppen egy cipő bolt mellett mentünk el, amikor megláttam egy ismerős arcot. Gyorsan visszatolattam hogy megkukkoljam kit is láttam. Amikor visszamnetem nem hittem a szememnek. Harry Styles és Niall Horan cipőt vásárol. Hát azt hittem elájulok.Nem mertem sikítozni nem tudtam semmit sem csinálni, lefagytam kb két percig csak álltam, nem hittem volna hogy valaha is láthatom őket. Egyszer csak elkapott az adrenalin és Dettit bevonszoltam az üzletbe. Nem akartam őket letámadni ezért úgy tettem mintha nem is venném őket észre. Csak cipőket nézegettem és próbálgattam, egybe bele is szerettem és úgy döntöttem megveszem. De még most sem tudtam levenni a szemem a fiúkról akik éppen a converse és a vans cipőket nézegették. A pénztárhoz surrantam és fizetni készültem, amikor a pénztárcámat halásztam a táskámból, kiesett a száj fényem. Éppen lehajoltam érte, de nem vettem észre hogy Harry is lehajolt, így szépen lefejeltük egymást. Harry-vel a földre huppantunk és egyszerre mondtuk.:

- Jaj, sajnálom.
- Hát Sziasztok, és még egyszer bocsi, jah és imádlak titeket mert én egy kibaszott nagy Directioner vagyok.:)
- Én miért nem találkozhattam Patrick-kel?- ült le mellém.
- Mert te nem vagy olyan cuki mint én.
- Kösz.:)
- Tudod hogy szeretlek.:)
- Tudom.- röhögött.
- Hello Virág itthon van?- kérdeztem az anyukáját.
- Szia Zsani igen.- engedett be.
- A szobájában van?
- Igen.
- Viráág.
- Úr isten, Zsanc
- Találkoztam...
- Kivel?
- Harry-vel és Niall-lel.- ordítottam.
- Na nee..
- Na deee :D
- Mesélj el mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése